Szex az irodában
A vágy parázslik, sőt, lángol a munkahelyeken. Szabályok persze vannak, amelyeket be kell tartani. Te képben vagy?
Pro…
„Még soha nem mártotta a tollát céges tintába? Ha az irodai randizgatásra kerül a sor, én azt mondom: nincs kockázat, se jutalom. Játsszuk ki a házirendet! Hiszen mindenki a maga ura, nem?” (24 éves nőtlen férfi)
…és kontra
„Az én házirendemben benne van a szabály, hogy nem randizom kollégákkal, legyen bármilyen csábító is a lehetőség. Amint munkába indul az ember, mintha lekötnék a kezét. Bármi, amit mond vagy tesz, felhasználható ellene.” (26 éves hajadon)
Tavaly a playboy.com oldalán az irodai szexről szóló kérdőív kitöltésére kérte az amerikai Playboy olvasóit. A felhívásra tömegesen érkeztek a visszajelzések. Több mint százezer férfi és nő válaszolt a huszonnyolc pontból álló kérdéssorra. A válaszadó alanyok ezen felül rövid esszékben is kiönthették a szívüket. Amikor végül lezárták az íveket, félmilliónál is több szó sorakozott a weboldalon az irodai szex kényes témájával kapcsolatos írásokban.
A hivatali afférok java láthatóan munkaidő után vagy a hétvégéken történik, a férfi vagy a nő lakásán. De a történetecskék és a felmérés elemzése az irodai szex spontaneitására is nyújtott bizonyítékokat. (Egy érdekes adalék: minden három emberből, aki ruhában volt az irodai aktus alatt, kettő a mese szerint teljesen meztelenre vetkőzött.) Az alanyok közül sokan munkaidőben vagy azon kívül, de az iroda területén kerítettek sort a dologra – asztalon, kanapén, tárgyalóban, a fénymásolón, a vécében, a parkolóban – vagy hotelekben, üzleti utak alkalmával. A helyszínek száma szinte végtelen, egyben gyönyörteli és rafinált megoldásokat is felsorakoztat. Minden a fantáziával kezdődik.
Minden három nőből kettő és minden négy férfiból három bevallotta, hogy voltak már szexuális jellegű gondolatai valamelyik kollégájáról. A nők között közel kétszer anynyian (negyvenhárom százalék a férfiak huszonnégy százalékával szemben) gondoltak szexre a főnökkel. Még ennél is nagyobb volt a hasonló eltérés a nők javára (negyven százalék tizenhéttel szemben), amikor a hatalomról, mint a szerelmi vágy serkentőjéről kérdeztük az alanyokat.
A képzelet, úgy tűnik, tényekhez vezet. Azoknak a nőknek, akiknek már volt irodai viszonya, csaknem fele (negyvenhat százalék) a főnökkel feküdt le; a férfiak között csupán tizennyolc százalék mondhatta el magáról ugyanezt. A statisztika azt mutatja, hogy a férfiak inkább a beosztottakból válogatnak. Egyébként az irodai szexben jártas nők harminchét százaléka a főnök irodájában, annak asztalán szerezte tapasztalatait. Ezek a különbségek azonban kétségtelenül a hatalom demográfiájáról adnak inkább megbízható képet: egyszerűen több férfi főnök van a munkahelyeken.
A közkeletű régi nézet szerint a nők felfelé, a férfiak körbe-körbe forognak alvás közben… És valóban, mint azt már fentebb a nők szempontjából említettük, a férfiak inkább hajlamosak velük egyenrangú munkatárssal lefeküdni, mint a nők (hetvenöt-hatvanöt százalék). Talán a társadalomkutatók feladata lenne megmagyarázni, miért fantáziálnak a férfiak jelentősen többet a beosztottjaikról vagy cégük partnereiről, mint a nők (beosztottak esetében huszonkilenc és tizenkilenc, külsős partnereknél negyvennyolc és harminchat százalékban) – valószínűleg azért, mert jóval több férfi van vezető pozícióban és üzleti utakon is több férfi vesz részt. Egy felfedezés azonban tökéletes meglepetésként ért minket: a nők szívesebben fekszenek le belsős munkatárssal, mint a férfiak – az arány húsz százalék a tizenkettőhöz.
Az irodai szex miértje
Kérdés: ha ugyanazzal az emberrel, akivel lefeküdt, irodán kívül találkozott volna, felkeltette volna az érdeklődését?
Minden tíz férfiből nyolc, a nők közül minden hetedik igennel válaszolt. Ez, megfordítva a kérdést, azt jelenti, hogy a férfiak húsz, a nők harminc százaléka szerint a munkahely fejlesztette ki az érdeklődéshez a hangulatot és/vagy befolyásolta a szexuális ítélőképességet.
Amikor rákérdeztünk, mi is az, ami olyan szexissé teszi az irodai hangulatot, a válaszolók túlnyomó többsége a flörtöt hozta fel indokként. A munka közbeni évődést. A férfiak és nők több mint fele szerint a családiasság és a közelség okozza a vágyat (ha elég időt töltünk valakivel, végül kellőképpen csábítóvá is válik az illető). Ugyanennyien mondták, hogy a kíváncsiság („vajon valójában milyen lehet?”) is ösztönző lehet.
A válaszadók harmada szerint a versengés vonzó lehet, és az irodán belüli kapcsolattartás színvonala jobb, mint az idegenekkel folytatotté. Öt emberből legalább egy szerint a csapatmunka igazi szerelmi vágyserkentő.
Ha maga az aktus nem is megy végbe, a flörttől sokak szerint jobb lesz a munkahelyi légkör: „Egyedüli férfiként dolgoztam egy irodában tizenöt nővel. A mai szabályok szerint vegytiszta szexuális zaklatási ügyem volt. Tapogattak, markolásztak és folyamatosan ajánlatokat tettek. De az, hogy csak szexuális tárgyként kezeltek, valójában életem egyik legörvendetesebb tapasztalata volt. Néha el-elpirultam, de minden áldott nap úgy mentem haza, hogy szexinek érezhettem magam.” (34 éves nős férfi)
És ha valaki végigmegy az úton, az még jobb: „Egy óriásvállalatnál dolgoztam Houston belvárosában, és nagyon vonzónak találtam az egyik férfit, akivel szoros munkakapcsolatom volt. Sokat flörtöltünk, és egyik este, amikor későig dolgoztunk, végül csókolózni kezdtünk a tárgyalóban. Simogattuk egymást, letéptük egymás ruhát, franciáztunk – mit ragozzam, csináltuk a dolgot. Az asztalon feküdtünk, de egyikünknél sem volt gumi, és én nem voltam minden mindegy kedvemben. Legurultam róla, lehúztam az asztal széléig, letérdeltem és szájjal elégítettem ki. Mielőtt elment, megragadott, kitépett a melltartómból és feldobott az asztalra. Minden olyan lett. A diagramok, a hirdetéstervek, minden, amit másnap reggel a tárgyaláson kellett bemutatnunk.” (29 éves férjezett nő)
Szórakoztató, amikor az ember mindennapos szituációban követheti figyelemmel szexuális partnerét, és különösen az, amikor a kapcsolat titokban zajlik. Olyasmi ez, mint valami nyolcórás szerepjáték, élvezetes őrület, folyamatos hevület. Többen is említették, hogy az irodai szex még a munkában is motiválhatja az embert: „Elkezdtem korábban elindulni otthonról és sokáig dolgozni, és sosem vettem ki szabadnapot betegség miatt.”
A munkahelyi szex elleni legáltalánosabb kifogás valójában nem is maga a szex, hanem a szex következményei ellen szól. A féltékenység, a pletyka és a szoros közelség könnyen gondot okozhat. A zárt tér, ami felizzította a légkört az irodai szexhez, zavaró hóhérává is válhat („olyan volt, mint egy tragikus hősnő”) vagy végeláthatatlan tortúrához vezethet.
„Amikor találkoztam a nővel másnap a munkában, úgy viselkedett, mintha mi se történt volna. Az asztalánál próbáltam beszélgetést kezdeni vele, de szinte szó szerint félresöpört. Hihetetlenül önbecsülés-romboló volt. Kihasználtnak és eldobottnak éreztem magam. Még most is együtt dolgozunk, de úgy hallottam, több munkatársunkat is becsapta, és eléggé kétes hírnevet szerzett magának. Az, hogy a háta mögött összesúgnak, némi elégtételérzéssel tölt el, de mind a mai napig úgy érzem, hogy bár lefeküdtem vele meg minden, de visszataszít, hogy játszadozott velem, mint egy ostoba kakassal.” (21 éves nőtlen férfi)
A munkahely olyan, mint a középiskola, azzal a különbséggel, hogy itt kapunk is valamit, ha teljesítünk. Ha pedig előre tudatosítjuk magunkban, hogy a „tettestársat” másnap viszontlátjuk, túlélhetjük a dolgot.
Vágy és házasság
– Az irodai kikapások harmada csupán az, ami – egyéjszakás kaland, esetlen pár napon belül kimúló románc.
– Harmaduk tovább tart, mint egy-két hét.
– Egyharmaduk többéves kapcsolathoz vezet.
– A férfiaknál hét százalékban, a nőknél hatban házasság lesz a dologból.
Azt is megkérdeztük, hogy a válaszadók legutóbbi irodai afférja milyen paramétereket mutatott:
– A nők negyvennyolc, a férfiak hatvanegy százalékának esetében a páros mindkét tagja egyedülálló volt.
– A nők huszonkilenc százalékánál, a férfiak tizenhat százalékánál volt a partner házas.
– A nők nyolc, a férfiak kilenc százaléka mondta, hogy ő volt az egyedüli, aki megcsalt valakit.
– A nők tizenöt, a férfiak tizennégy százalékánál voltak mindketten házasok.
„Táncoltam vele a munkahelyem karácsonyi buliján, amikor nekem dőlt, és azt mondta, ha nem lennék nős, a szájába venné a pálcámat. Közben a kezével a nadrágom elején matatott. Azt suttogta a fülembe, hogy jó kemény vagyok. A folytatás csodálatos volt…”
(42 éves nős férfi)
Hívhatjuk ezt a „lehet, hogy házas vagyok, de azért még nem haltam meg” tényezőnek is. A házasságban élők éppolyan fogékonynak bizonyultak a flörtre, fantáziálásra és a pletykára is, mint az egyedülállók. A férjek sokkal szívesebben nézegetnek szexoldalakat a neten, mint az egyedülálló pasik (negyvenegy százalék a harmincnéggyel szemben). A házasok, még ha eljárogattak is munka után, azért mégis kétszer szívesebben fogadnak el egy munkával és nem szexszel kapcsolatos italmeghívást, mint egyedülálló társaik.
A nős férfiak inkább hajlamosak beosztottra kivetni a hálójukat, mint az egyedülállók (előbbiek között harminckét, utóbbiaknál huszonnégy), talán mert helyzetüknél fogva idősebbek (következésképpen már csak a koruknál fogva is többen vannak közülük vezető pozícióban). A férjezett nők kevésbé kaphatóak arra, hogy a főnökkel bújjanak ágyba, mint a hajadonok (harminchat százalék negyvenkilenccel szemben). Amikor a belsős munkatársakkal folytatott szexuális kapcsolat kerül szóba, mindkét nem egyedülálló tagjai kikapósabbnak bizonyulnak.
Ami a vágyak megbízhatóságára feltett kérdést illeti, a nős és az egyedülálló férfiak egyaránt harmonikus egyensúlyban élnek hormonjaikkal. De a férjezett nők között messze többen ismerik el, hogy az irodai miliő csábítóan hat rájuk (negyvenegy százalékuk mondta, hogy ugyanaz a férfi az irodán kívül nem érdekelte volna őket, szemben az egyedülállók huszonnyolc százalékával).
A családi állapot befolyásolta azt is, hogy a párocska hol kezd bele az aktusba: a házasok elsöprő többsége, nyilvánvaló okok miatt, a legkevésbé sem szívesen intézi otthon a dolgot. A házas férfiak és nők hajszálvékony többsége inkább hotelekbe vagy motelekbe megy. A nős férfiak a parkolókban lebonyolított gyors numerákra is könnyebben kaphatóak. Ezek a férfiak, akik egy kis házasságon kívüli izgalommal kényeztetik magukat, nem kedvelik annyira az íróasztalon, konferenciatermek bútorain és egyéb irodai berendezéseken végrehajtott aktusokat, mint agglegény társaik. Ezt akár önuralomnak, akár diszkréciónak is hívhatjuk (talán inkább ez utóbbinak). Amikor a párocska egyik tagja házas, akkor inkább mindketten titokban tartják az ügyet.
„A nő osztályvezető volt; én is, egy másik osztályon. Munka utáni iszogatással kezdődött, aztán mindennapi szexünnep lett belőle. Könnyen megtaláltuk az okokat, hogy egymás irodájába mehessünk, naponta háromszor-négyszer is. Amikor ebédelni mentem, még beindítani is alig tudtam az autót, és ő már a nadrágomat gombolta, az ölembe hajolt. Két évig egyáltalán nem ebédeltünk. A nő exhibicionista volt, és ráadásul egy szexgép. Nem viselt melltartót, sem bugyit, de harisnyakötőt, azt hordott. Munka után szexeltünk a folyosón, az auditórium emelvényén (órákon át), a kocsim motorháztetején, színházban, étteremben és bárokban. Az fűtött minket, hogy rajtakaphatnak. Feleségül kellett volna vennem. De már mindketten házasok voltunk.” (45 éves nős férfi)
A házasságtörés következményei megtölthetnének egy munkakönyvet, de nem lenne jó bejegyezni őket:
„Amolyan mindent bele szexkapcsolatom volt a főnököm feleségével néhány éve. Rajtakaptak minket. Írt nekem egy levelet, amiben alaposan részletezte, mennyire élvezett minden egyes pozíciót és játékot velem, pontosan leírva, hogyan használtuk a nyelvünket, hogy gyönyörben részesítsük a testünk minden egyes zugát.
Úgy döntött, nem adja oda nekem a levelet; összetépte és kidobta a szemétkosárba. A férje megtalálta és összeillesztgette a darabokat. Amikor megmutatta nekem, és magyarázatot kért, én nem kerteltem. Elmondtam neki mindent és bocsánatot kértem. Persze kirúgtak. Elváltak, és mi együtt maradtunk még hat évig. Soha senkivel nem volt még olyan fantasztikus a szex.”
(55 éves elvált férfi)
A válaszadók közül néhányan egyenesen azt állították, hogy csakis nős férfival vagy férjezett nővel feküdtek le, úgy gondolták, hogy aki házasságban él, annak nagyon is sok a vesztenivalója, ezért nyilván diszkrétebb lesz. Nem mindenki olyan arcátlan, mint a következő sztorit mesélő főnök…
„Kétszer bonyolódtam szorosabb kapcsolatba úgy, hogy mikor a kaland véget ért, lehetetlen volt továbbra is fenntartani a munkatársi viszonyt. Mindkét alkalommal bűntudat nélkül rúgtam ki az illetőt – sajnálom, de egyik sem volt a szexuális zaklatás esete. Mindkétszer a nő volt a szexuálisan agresszívabb a kapcsolat indulásakor, aztán addig merészkedtek, hogy házasságról kezdtek el beszélni. Mindkét szakítás igen kellemetlen volt. Biztos vagyok benne, hogy az érvényes szabályok szerint mindkét nő feljelenthetett volna szexuális zaklatásért – bár kétlem, hogy a férjeik élvezték volna a perrel járó nyilvánosságot.” (42 éves elvált férfi.)
…sem olyan bosszúálló, mint ez a kihasznált nő:
„Éppen pereskedem. A viszony idején huszonkét éves voltam, pár nélkül. Ő harmincöt, és nős. A viszonyunk 2001 júliusától 2002 januárjáig tartott, amikor a felesége szült egy kisbabát (ő azt mondta nekem, hogy a közeljövőben egyáltalán nem terveznek gyereket). Elment az emberi erőforrás osztályra, és leadott egy üzenetet, amiben megfenyegetett, hogy kirúgat.
Ugyanekkor elkezdte játszani Clintont, hogy ő soha nem ment velem sehová és soha nem volt velem semmilyen fizikai kapcsolata. Amikor behívtak (az okos szőkék közé tartozom), már vittem magammal egy kazettát, rajta egy felvétellel, amin elismeri, hogy egyszer felöltöztetett, mint egy iskolás lányt. És bizony van egy olyan Monica Lewinski-féle DNA-próbám is. A cég mégis úgy döntött, hogy őt tartja meg, az eset ellenére, és engem rúgtak ki." (23 éves hajadon)
Az örökség
Minden tíz válaszadó nőből legalább egy felemlített olyan esetet, ami a szexuális zaklatás körébe esik. Érdekesség, hogy a férfiak és a nők is egyaránt támadhatóak ebből a szempontból. A férfiak négy, a nők öt százaléka válaszolta azt, hogy volt már rá példa, hogy zaklatták. Amikor a Hill–Thomas ügy meghallgatásai kezdődtek, az ötszáz legnagyobb vállalat sorra indította szexuális zaklatással kapcsolatos tréningjeit. Azon férfiaknak és nőknek, akik kérdéseinkre válaszoltak, valamivel kevesebb, mint a fele már részt vett ilyen tréningen. Azoknak, akik végigcsinálták a tréninget, hatoda hasznosnak, harmada időpocsékolásnak tartja az ilyesmit, egyharmaduk pedig azóta óvatosabb. Egy nem elenyésző kisebbség (az öszszes férfi kilenc, az összes nő tíz százaléka) szerint pedig a tréning rontott a két nem közti viszonyon az irodában.
A szexuális zaklatás tréningek láthatóan inkább hatottak a férfiakra, mint a nőkre (talán nem is olyan meglepő, ha azt vesszük, hogy az ilyen tréningek általában a férfit festik le ragadozóként). A férfiak tehát óvatosabbak lettek, de nem sokkal. A válaszadóknak csupán ötöde nyilatkozott úgy, hogy munkahelyén szabályokhoz kötik a randevúzást. Kétötödük munkahelyén nincs szabályozás; jó páran pedig (huszonegy százalék) nem tudta, van-e ilyen jellegű szabály vagy egyszerűen nem törődött vele (húsz százalék), mivel szerinte ez csakis és kizárólag az érintettre tartozik.
Néhány megjegyzés a felméréshez: megkértük Janet Lever szociológust, hogy segítsen elkészíteni a kérdőívet. Ő már az első, 1982-es Playboy-olvasói szexfelmérés elkészítésében is részt vett, azóta pedig a munkahelyi szex avatott szakértőjévé képezte magát. Ezt a kérdőívet hat héten keresztül lehetett kitölteni a playboy.com weboldalon. Azok, akik válaszoltak a kérdésekre, elsősorban az internetes népességet képviselik. A felmérésben részt vevő férfiak átlagos életkora huszonkilenc, a nőké huszonhat év volt. A résztvevők közti arány a nemek szempontjából kilenc az egyhez a férfiak javára.
Feltételezzük, hogy azok a nők, akik látogatják a Playboy oldalait, szexuálisan inkább szabadosnak mondhatóak. Ezt számos válasz is alátámasztja.
Végül lenne egy kérésünk: az a százötvenöt nő, aki bevallotta, hogy készített már fénymásolatot a nemi szervéről, lenne szíves elküldeni a bizonyítékokat?
Ki kivel?
A főnökkel
Férfiak: 18% Nők: 46%
Egyenrangúval
Férfiak: 75% Nők: 65%
Beosztottal
Férfiak: 26% Nők: 22%
Belsőssel
Férfiak: 12% Nők: 20%
Külsőssel
Férfiak: 24% Nők: 29%
Mikor szexelnek?
Munka alatt
Férfiak: 38% Nők: 48%
Munka után
Férfiak: 72% Nők: 65%
Ebédszünetben
Férfiak: 28% Nők: 37%
Üzleti utakon
Férfiak: 21% Nők: 28%
Irodai parti után
Férfiak: 23% Nők: 31%
Hétvégén
Férfiak: 53% Nők: 48%
Hol csinálják?
A saját lakásukban
Férfiak: 56% Nők: 52%
A partner lakásán
Férfiak: 52% Nők: 45%
Szállodában vagy motelben
Férfiak: 39% Nők: 39%
Asztalon
Férfiak: 33% Nők: 45%
Kanapén vagy széken
Férfiak: 37% Nők: 43%
A padlón
Férfiak: 33% Nők: 41%
Fürdőben, zárható helyiségben vagy zuhanyban
Férfiak: 32% Nők: 41%
Parkolóban
Férfiak: 30% Nők: 33%
Mellékhelyiségben vagy raktárszobában
Férfiak: 20% Nők: 30%
A postázóban vagy a fénymásolóban
Férfiak: 11% Nők: 21%
A főnök irodájában
Férfiak: 18% Nők: 37%
Mi más jöhet még?
Flörtölés
Férfiak: 86% Nők: 81%
Szexviccek
Férfiak: 75% Nők: 67%
Illetlen e-mailek küldése
Férfiak: 32% Nők: 36%
Szexoldalak látogatása a neten
Férfiak: 36% Nők: 38%
Csókolózás
Férfiak: 43% Nők: 55%
Cirógatás, markolászás vagy kölcsönös maszturbáció
Férfiak: 27% Nők: 40%
Orális szex
Férfiak: 29% Nők: 42%
Maszturbáció
Férfiak: 32% Nők: 40%
Gumióvszer vagy fogamzásgátló tárolása az asztalon
Férfiak: 17% Nők: 30%
Saját állandó partnerrel szexelni a munkahelyen
Férfiak: 19% Nők: 23%
Ki az, akivel nem szabadna?
A nők és férfiak több mint harmada szerint nincs olyan, aki túl lenne azon a bizonyos határon, azaz ők tulajdonképpen úgy gondolják, hogy felnőtt, értelmes emberek, képesek irányítani a szexuális életüket.
De amikor családi állapot szerint rangsoroltuk a lehetséges szexpartnereket, nyilvánvaló előítéletek bukkantak elő:
– A férfiaknak és nőknek körülbelül a fele úgy véli, hogy egy házas feljebbvaló tiltott gyümölcs; kevesebb, mint húsz százalékuk gondolja úgy, hogy egy egyedülálló főnök tabu.
– Az egy szinten lévők esetében az eltérés még jelentősebb: a nők negyvenegy, a férfiak negyvenöt százaléka szerint a házas egyenrangúakhoz nem szabad nyúlni; az egyedülállók esetében ez tíz százalék a nőknél és nyolc százalék a férfiaknál.
– Hasonló előítélet figyelhető meg, körülbelül négy az egyhez arányban, az alárendeltekkel, ügyfelekkel szemben.
Amikor a válaszadó családi állapota szerint rangsoroltuk a tabukérdést, lenyűgöző eredmények születtek. Az egyedülállók sokkal inkább tartják a házas munkatársakat érinthetetlennek. A házasok hajlamosabbak voltak becsületes játéknak tekinteni, ha egy másik házas emberrel kezdtek volna. (Ez kor kérdése is lehet. Az átlagos nős férfi például tíz évvel idősebb, mint az átlagos agglegény, az átlagos férjezett nő hat évvel idősebb, mint az átlagos egyedülálló. Gondoljunk csak a hétévenkénti cserevágyra.)
Külön figyelmeztetés: ne hagyja, hogy a családi állapot befolyásolja Önt. Flörtöljön!
Ez már zaklatás?
Csaknem mindenki úgy gondolja, hogy az a főnök, aki segíti vagy kirúgja szexpartnerét, az törvénysértést követ el. (A férfiak egyébként sokkal könnyebben ítélkeznek: tízből kilenc az ilyen eseteket a zaklatás körébe teszi. Ez a nőknél tízből nyolc.) De bizonyos dolgokat, amiket a nulla toleranciaküszöbre sorolunk be, nem ítélünk el általánosan.
– A férfiaknak csupán huszonhat, a nőknek huszonegy százaléka gondolja, hogy az a főnök, aki elhív egy alkalmazottat, zaklatást követ el.
– Több férfi gondolja, mint nő (hatvanhárom százalék negyvenkilenccel szemben), hogy az, aki többször is elhív egy munkatársat, miután már kétszer visszautasították, kellemetlenné válik.
– A férfiaknál csak huszonkettő, a nőknél tizenhét százalék gondolja, hogy ha egy nőnek azt mondják, hogy dögösen néz ki, az már szaladhat is perelni.
– A nőknek és férfiaknak kevesebb, mint a fele szerint zaklat az a főnök, aki a beosztottjai szexuális életéről kérdezősködik vagy önkényesen részletezi a sajátját, kommentálja a beosztottét.
– A férfiaknak csak harminc, a nőknek csak huszonnégy százaléka véli úgy, hogy disznó vicceket mesélni egy olyan cégnél, ahol férfiak és nők vegyesen dolgoznak, túl van az elfogadható határon.
– Még az érintés is szabad (a férfiak gyenge tizenöt, a nők tizennyolc százaléka nehezményezi csak, ha egy munkatársa beszélgetés közben megérinti a karját vagy a hátát).
Utazási feltételek
„Sokszor utazom üzleti ügyekben, és volt már részem felszabadító élményben. Az egyik úton a hotelszoba ablakánál állva végeztem önkielégítést, közben átnéztem a szemközti bérházba. Észrevettem, hogy valaki néz. Egymást nézve önkielégítettünk, aztán intettem neki, áthívva a szobámba. Már az ágyamban ment el. Az, hogy az ablakon keresztül nézett, egy régi vágyam beteljesülése volt; a többi már csak hab a tortán.”
(32 éves férjezett nő)
A legrosszabb rémálom
„Az irodámban voltam, öszszegabalyodva az egyik ügyfelemmel. Néhány hete tartó szórakoztató viszonyunk volt, ami csaknem teljes egészében a munkahelyen zajlott. Mindenféle irodákban tekertünk munkaidő után, egy irattároló helyiségben, ebédidőben, és egyik délután bezártam az ő szobájának az ajtaját egy „tárgyalás” miatt, és letérdepeltettem… Aztán találkoztam valakivel, aki különlegesen fontos lett számomra. Szakítottam az ügyféllel, mire ő támadó lett és elkezdett járkálni utánam. Többször is eljött a lakásomra és megpróbált megölni. Lehetetlen időpontokban hívogatott, és ha találkoztunk, gyakran hisztizve szaladt el tőlem. Azt mondta, szerelmes. Teljesen megőrült. A szexen kívül még csak nem is randiztunk. Még ma is hihetetlennek tűnik, hogy lehet, hogy nem vettem észre, milyen ingatag volt a lelkiállapota, mielőtt elkezdtünk együtt kavarni. A menyasszonyom még ma is gyakran viccelődik velem a hülyeségem miatt.”
(33 éves nőtlen férfi)
Címkék: szex
2010. 03. 10. 06:51:51 | Frissítve: 2010. 03. 10. 08:13:35 |
HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
Kapcsolódó cikkeink
- JOY: Férfiak és a fétis
- JOY: Miért és milyen mocskos szavak izgatják fel a férfiakat?
- JOY: A férfiak és a szex - 5 dolog, amit eddig nem tudtál!
- JOY: Eláruljuk, mire gondolnak a pasik szex közben!
- JOY: A nagy kérdés! Miért néznek pornót a pasik?
- JOY: 7 fontos kérdés a szexről, amire tudnod kell a választ!
- JOY: Vigyázz! Itt az 5 legtöbbször visszatérő női szex-bűn!
- JOY: 3 tuti tipp, amivel felfrissítheted a szexuális életed!
- JOY: 10 szextipp, amit minden nőnek tudnia kell
- Beszállunk harmadiknak...
Értékeld!























































